A XXV. Berényi Napok ünnepi megnyitója

Kifejtette, tavaly ünnepelték volna a testvérvárosi kapcsolat felvételének harmincadik évfordulóját, de a pandémia miatt erről nem tudtak megemlékezni. A polgármester emléklapot nyújtott át a hivatalos delegáció két tagjának.     

Siklósi István szólt arról is, augusztus 20-án Szent István mellett az új kenyeret is ünnepeljük. E szavak után a színpadon megszegte az új búzából sütött, megszentelt kenyeret, és azt felszeletelve a néptáncos fiatalok kínálták a közönségnek.  

Galéria

Scroll to Top