Lámpával a lélek barlangjában

A kérdésekre válaszolva Sipos Attila András elmondta, 21 éves egyéni vállalkozó és Vésztőn él, középiskolás korában öt évet töltött  Mezőberényben. Még tíz éves sem volt, amikor elveszítette nagyapját, az ő hiánya átrendezte a világról alkotott képét, és akkor kezdett el verset írni. Az alkotás segít neki az önismeretben, és reméli, ezt olvasói is így tapasztalják. Hangsúlyozta, kellő érzelmi alap nélkül nem lehet jó verset írni, az emóciók fontosságát jól jelzi, ha a lélekben elromlik valami, az előbb-utóbb a testben is megmutatkozik. Azért ír verset, mert ezt tartja a művészetek legmagasabb fokának. Olvasóként Petőfi, József Attila és Dsida Jenő költeményeit szereti.

Sipos Attila András szólt arról is, a kötete tavaly kétszáz példányban jelent meg, a Facebook-oldala számos követővel rendelkezik, és már több könyvbemutatót tartott, így csak harminc kötet maradt, ha ez is elfogy, akkor újranyomják. Az alkotó megemlítette, már tervezi a következő verseskötetet, illetve egy regényen is dolgozik, ezt még a középiskolában kezdte el írni, és hamarosan befejezi.

A bemutatón részt vett az alkotó egykori tanára Pócs József is, aki a könyv borítóját tervezet. Kifejtette, Attila négy évig volt a tanítványa, a borító tervezése előtt részletesen kifaggatatta az elképzeléseiről. Így került a borítóra éles kontraszttal egy sötét barlangban a lámpást tartó alak, ugyanis önmagunk felfedezéséhez, megismeréséhez kell a fény.

 Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatában október 5-én 17 órától „Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei” című filmet vetítik le.

Album

Scroll to Top