Sosem voltam tenyeres-talpas, de mint minden jóravaló falusi gyerek, én is januári disznóvágásokon nőttem fel.
A rokonság férfi tagjai pálinkával melengették lelküket a böllérre várva, míg az anyuék a reggeli és az ebéd előkészületeivel csörömpöltek a konyhában. Mi, gyerekek, elbújtunk, míg a disznó visítása el nem halt, majd kefékkel rohamoztuk meg a pörzsölődő tetemet. Ez volt a legjobb rész, mikor az öregek vetélkedését hallgathattuk sikálás közben. Az a jó berényi disznótor, ahol a hurka német, a kolbász tót és a toroskáposzta magyar, bizonygatta nagyapám. Végszóként tata rákontrázott, hogy a véres hurkánál nincs fenségesebb a világon…
Bata Emília