Honismereti tábor – 2023. július 11.

Az Orlai ház – az Erzsébet-tábor keretében – 2023. július 10. és 14. között tartja meg honismereti táborát. Kedd délelőtt lovaskocsis városnézésen Csete Gyula néprajzos a település jelentősebb épületeit mutatta meg. Ezt követően a szlovák evangélikus templomban Selmeczi Lajos Péter lelkész fogadta a tábort, Henger Péter helytörténész beszélt az épület múltjáról, majd a lelkészi hivatalban megmutatta a Mezőberényben található legrégibb iratot, anyakönyvet 1733-ból. Ezeken az eseményeken ott voltak a gyülekezet hittan táborának résztvevői is.

Honismereti tábor – 2023. július 10.

Az Orlai ház – az Erzsébet-tábor keretében – 2023. július 10. és 14. között tartja meg honismereti táborát. Hétfő délelőtt Vrbovszki Pál – helyi értéktárban található – kocsigyűjteményét látogatták meg.  Meghallgatták Pali bácsi ismertetőjét a gyűjtemény darabjairól, majd megkóstolták a felesége csőrögéjét, ez is része a települési értéktárnak.

Nyáresti romantikus dallamok

Az idén nyáron a komolyzene kedvelői nem maradtak csemege nélkül, 2023. június 27-én egy zenetanárokból álló fuvolatriót hallhattak, július 5-én pedig „Nyáresti romantikus dallamok” címmel a Békés Megyei Szimfonikusok Kamarazenekara adott koncertet a muzeális gyűjtemény udvarán. Az est – címének megfelelően – a zene nyelvén az érzelmekről, a szenvedélyről szólt.

Apáknapi rock est

A rock és a heavy metal szerelmesei kitűnő csemegét kaptak 2023. június 17-én a muzeális gyűjtemény udvarán. A pörgős bulin az első fellépő a Judas Priest feldolgozásokat játszó RavenStone zenekar volt. Grammy-díjas brit heavy metal banda legjobb számait adta elő a salgótarjáni zenekar. Őket a Radar követte, a rockot és a klasszikus fejrázós metált egyaránt játszó együttes jó bulit adott a rajongóknak. 

Trianoni megemlékezés

Mezőberényben, a városháza előtt június 4-én a trianoni békediktátum 103. évfordulójáról emlékeztek meg.

Városi gyermeknap

A gyermeknap és az Orlai ház közösségeinek évadzáró műsora immár hagyományos május végi program a városi ligetben a családok számára. Nem volt ez másképp most, május 27-én sem.

Alkotások a 300 év jegyében

Mezőberény újratelepülésének 300. évfordulója alkalmából az Orlai ház ez év februárjában rajz- és alkotói pályázatot hirdetett gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztály számára. A nevezési határidőig, május 12-ig nagyon sok alkotás

Scroll to Top