Visszatekintés kézműves tanfolyamainkra – videó
Visszatekintés az EFOP-1.5.3-16-2017-00097 azonosító számú pályázat keretében megvalósult kézműves tanfolyamokra.
A mezőberényi viselet – videó
A Berényben élő három nemzetiség hagyományos viselete az 1800-as évek végém, az 1900-as évek elején.
Könyvritkaság a gyűjteményben
A régi iratok rendezgetése közben bukkantam az egyik fiókban gyűjteményünk egy ritka becses darabjára, Petőfi Sándor Tigris és hiéna című négyfelvonásos történelmi drámájának első, 1847-es kiadására.
LOCI MEMORIAE
A képernyőn látható kötetben a KÖZÖSSÉG – ÉLMÉNY – TUDÁS című EFOP-3.3.2-16 – 2016 – 00106 sz. projekt Család és helytörténet tehetséggondozó műhelyének keretében 2019. december 18-án az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központban tartott előadások szerkesztett és bővített szövegeit olvashatja. Ezen keresztül szeretnénk betekintést engedni a 2019. szeptemberétől megkezdett munkánkba, amelynek célja, hogy a hely-és családtörténeti kutatás módszereibe való bevezetésen keresztül kibővítsük és gazdagítsuk a mezőberényi oktatási- és művelődési intézmények sokrétű tehetséggondozó munkáját.