A magyar népi díszítőművészetben gyakori motívum az életfa ábrázolása. Fafarágásokon, hímzéseken gyakran találunk növényi mintákat, melyekből az életfa a legösszetettebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra.
Mielőtt a Gergely-naptárt bevezették, december 13. volt az év legrövidebb napja, így alakulhatott ki a sok hiedelem, népszokás, amely ehhez a naphoz kötődik, az elkövetkező napokban ezekből idézünk fel néhányat.
Egykoron a nagy szerencsétlenségek elkerülésére az emberek fogadalmat tettek. A dologtiltó napok vonatkozhattak mindenkire és minden munkára, de vannak olyanok is köztük, melyeken csak egyes emberekre, s bizonyos munkákra terjed ki a tiltás.
A karácsony hangulatához hozzátartozik a mézeskalács illata. Sok családban az ünnepek előtt a gyermekek közreműködésével készítik el a díszes kalácsokat, amelyekből szép karácsonyfadísz vagy finom sütemény lesz.
Az egyik legnagyobb Mára-ünnepünk december 8. Ekkor ünnepeljük, hogy Szűz Mária eredendő bűn nélkül került édesanyja, Szent Anna méhébe, ezért nevezik „szeplőtelennek” a fogantatását. A szeplő egyes értelmezések szerint a bűnt jelenti.