Berecske tábor
A ’Leg a láb” Alapfokú Művészeti Iskola 20201. június 16. és 18. között tartja meg a Berecske, a Berény Táncegyüttes utánpótlás csoportja táborát – Balázs Viola és Baracsi Gergő szakmai vezetésével – a Művelődési Központban.

A Biblia azt írja, hogy ezen a napon Jézus lelke leszállt az égből Szentlélek formájában, és óriási szélvihar kíséretében kiáradt az apostolokra és megszentelte őket.
A Mária – kegyhelyek közül a Nógrád megyei Szentkúton és az erdélyi Csíksomlyón, a Mária-tiszelet kiváltságos helyein tartanak pünkösdkor zarándoklatot, A kegyhelyek kialakulása többnyire csodának vagy Mária-jelenésnek köszönhető. A búcsújáróhelyekre különleges vallási okból számos hívő zarándokol, a vallási okok között szerepelhet a bűnbánat, kegyelemkérés, betegek gyógyulási vágya. A kegyhelyek helyszínének közelében sok esetben gyógyító erejű kutakat, forrásokat tartanak tiszteletben.
A májusi eső aranyat ér – tartja a régi mondás. Ha május első hetében esett, jó termésre számítottak a gazdák. A mondás részben arra figyelmeztet, ha nincs elegendő csapadék a növények fejlődéséhez, akkor a termés sem lesz jó, másrészt utal a természeti megfigyelésre: májusban gyakran esik az eső.